Beszámoló a MÁOSZ elnökségi üléséről

A 2020 szeptemberi elnökségi ülésen az alábbi főbb napirendi pontok voltak:

  • A COVID19 koronavírus okozta járványhelyzet válságkezelésének az értékelése, a tagszervezeteknek és a partnerszervezeteknek nyújtott segítség értékelése.
  • A tavaly kiírásra került Agrárminisztériumi ivartalanítási pályázat és következményeinek az értékelése.
  • Határozathozatal született 01/2020-as számon mely szerint 2020.09.28. és 2020.10.12. közötti időszakban nyílik mód tisztségjelölési pályázat benyújtására a MÁOSZ részére, melyet nyilvánossá teszünk 2020.09.21.én a honlapunkon és a közösségi médiában, tekintettel arra, hogy az idei rendes, éves közgyűlésen tisztségválasztás esedékes.
  • A tisztségjelölési pályzatnak tartalamaznia kell a tisztségre jelölt nevét, címét, elérhetőségeit, bemutatkozását, programját és a jelölt erkölcsi bizonyítványát. A pályázatot ajánlott tértivevényes levélpostai küldemény formájában a MÁOSZ székhelyére (1124 Budapest, Thomán István utca 2/B) kell elküldeni, legkésőbb 2020.10.12.ig.
  • Az elnökség tagjai nyilatkoztak, hogy szándékukban áll a következő ciklusban is a tisztség betöltése.

 

Jegyzőkönyv az elnökségi ülésről:

MAOSZ elnoksegi JKV 200916

Tagjegyzék:

Tagjegyzek 200916

 

Mészáros Gabriella, elnök

Horváth Barbara, alelnök

Soltész Lászlóné, alelnök

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.