A konferencia további előadásai

A februári Országos Állatvédelmi- és Állatjóléti Konferencián elhangzott előadásokat és biográfiákat mostanra sikerült maradéktalanul feltölteni:

Biografiak

(klikk a feliratra)

Nyitrai Ágnes (Szegedi Cicamentők Egyesülete) – Macskamentés felsőfokon T.N.R. módszerrel:

Sigmond István (MÁTSZ) – A közelmúltban megváltozott jogszabályi környezetből adódó feladatok és nehézségek a menhelyek életében és tevékenységében:

Dr. Czerny Róbert (állatvédelmi szakjogász) – Civil állatvédők a polgári perekben és jogi útvesztőkben:

Stefan Siman (kutyatréner) – Stressz a menhelyen:

 

Kérdezz-felelek:

A konferenciát természetesen jövőre is megszervezzük, terveink szerint a mostani – azaz 120 fő befogadóképességű – teremnél nagyobb helyszínt keresünk, mert magas volt  túljelentkezés, pedig így is 70 szervezet 120 képviselője jött el az ország minden pontjáról.

Folyt.köv.

🙂

Peremterületi ivartalanítások

Itt pótoljuk a Heni előadását, aki tüdőgyulladás miatt nem tudta megtartani az előadását az Országos Állatvédelmi- és Állatjóléti Konferencián.

Előadás címe: Peremterületi ivartalanítási akciók
Előadó: Szatmári Henrietta (Nyírbátori Állatmentő Alapítvány)

Előadás ppt-ben: klikk ide

 

Országos Állatvédelmi- és Állatjóléti Konferencia

2017.02.25.én került megrendezésre az Országos Állatvédelmi- és Állatjóléti Konferencia, ahol az ország minden pontjáról 70 állatvédelmi civil szervezet összesen 120 képviselője vett részt.

A részletes program: itt

Ezúton is hálás köszönet a konferencia támogatóinak:

Asia Center

Susy Utzinger Stiftung für Tierschutz

Rex Kutyaotthon Alapítvány

Waldorf Catering

Egy hajóban evezünk, hiszen aki az állatvédelem területén bármilyen jelentős, vagy jelentéktelennek látszó, de hasznos és az állatok jóléte érdekében eredményes, értékes feladatot végez, kimondva-kimondatlanul is közösséget vállal a vele azonosan gondolkodó, más állatvédőkkel. Szükséges, hogy ez a mindig formálódó közösség egy olyan közösen deklarált, mindenki által maradéktalanul elfogadott álláspontot képviseljen, mely tovább erősíti összetartozásunk.
Országos Állatvédelmi és Állatjóléti Konferenciánk ezt az erősödést, a közös álláspont meghatározását segíti a programban szereplő előadásokon, majd az azt követő konzultációkon keresztül.

Valamennyi előadásról felvételt készítettünk, így felvételről azok is tájékozódhatnak, akik nem tudtak eljönni. Az előadásokat hamarosan elkezdjük egyesével feltölteni.