10 év értékelő

Éppen 10 évvel ezelőtt készítettem el az első tanulmányomat az ebrendészeti ellátórendszer korszerűsítéséről. Úgy éreztem eljött az ideje, hogy röviden összefoglaljam az elmúlt 10 év állatvédelmi társadalmi munkám legfontosabb részeredményeit.
 
Elkészítettem már fél tucat tanulmányt, elkészítettem az ország kóborkutya jelentését, bejártam az ország szinte valamennyi gyepmesteri telepét, a terület kiemelkedő szereplőit, és a szegregált területket is, ahol a legtöbb kóbor kutya él.
 
Elkészítettem Magyarország kóborkutya térképét, az eddigi legmagasabb összegű támogatást behoztam ezek által a területre, az Agrárminisztérium 96 milliós ivartalanítási pályázatát,
 
Sikerült megnyernem a magyar állatvédelem ügye mellé a svájci Susy Utzinger állatvédő alapítvány (SUST) támogatását, aminek 2014 óta a magyar képviselőjévé váltam. (A SUST évente kb háromezer kisállat ivartalanítását finanszírozza az országban, és további menhelyfejlesztési, továbbképzési segítséget is nyújt a hazai állatvédő szervezeteknek.)
 
Nyílt levelekben fordultam a döntéshozó helyzetben lévő politikusokhoz, szakembemberekhez. Csatlakoztunk az európai állatvédő szervezeteket tömörítő Eurogroup for Animals-hez.
 
Rendbetettem a MÁOSZ-t szétbombázni igyekvő ál-civilek rombolását, hogy újra működőképes legyen az ernyőszervezet.
 
Történelmi jelentőségű összefogást sikerült elérnem, ahol több, mint 100 állatvédelmi civil szervezet jutott közös nevezőre egy országos ivartalanítási programot illetően.
 
Javaslatot tettem az ebrendészeti ellátórendszer korszerűsítésére, valamint egy országos kisállativartalanítási program megvalósítására.
 
Célom, hogy megnyugtató megoldást tudjunk találni a mára már rendkívül válságos méretűvé nőtt kóborkutya problémára és az ebből fakadó további állatvédelmi problémákra az országban.
 
Ma Magyarország utcáin ezekben a percekben is több tízezer kóborkutya van. A közvetlen látóterünkben kb. 30ezer, de becsléseink szerint kb 80ezer kóbor kutya van, a kb. 2ezer ebrendészeti férőhelyre. A helyzet tarthatatlanná vált. Az elkötelezett állatvédelmi civil szervezeteknek köszönhetően a helyzet még nem eszkalálódott, de sürgősen központi beavatkozásra volna szükség.
 
Az alábbi ábrával szeretnénk szemléltetni az állatvédelem problémakörét, amelyet leginkább egy fához lehet hasonlítani és egy hozzá kapcsolódó cselekvési tervet. A lényeg a gyökérkérdés. A kulcsszó az ivartalanítás.
 
Együtt sikerülhet!
 
 
Hivatkozások:
Kóborkutya-jelentés:
 
MÁOSZ Youtube csatornáján videókkal is bemutatjuk a helyzetet:
 
Kóbor-kutya térkép:
 
Történelmi jelentőségű összefogás:
 
Nyílt levél:
 
Javaslatok egy országos kisállat ivartalanítási program megvalósításáért:
 
Országos körkép – 2017:
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.