Állatok Világnapja 2023 október 04

Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet védőszentjének emlékérére minden évben október 4-e, az Állatok Világnapja.  Életünkben meghatározó szerepet játszanak a házi- és haszonállatok. E kapcsolatra hívja fel a figyelmet az Állatok Világnapja.

Assisi Szent Ferenc élete során azt hirdette, hogy nem csak embertársainkat kell szeretnünk és tisztelnünk, hanem mindent, ami körülvesz minket, legyen az akár élő, akár élettelen.  Az Állatok Világnapjának célja, hogy az ember-állat barátságot megerősítse és felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára, hiszen az állatok nem csak boldogabbá teszik életünket, de segítik is mindennapjainkat.  A háziállatok mellett a haszonállatoknak is jár a megfelelő bánásmód.  Örömteli, hogy ma már sokak számára kiemelt kérdés az állatvédelem. Ennek ellenére továbbra is látni borzalmas eseteket, kegyetlen kínzásokat és embertelen tartási körülményeket, amit mihamarabb a jog legkeményebb eszközeivel kell felszámolni, hiszen aki az embernek kiszolgáltatott állatokat bántalmaz, annak a következő agresszív lépése a gyermekbántalmazás, majd a gyengébbek. Az állatok amennyire társai az embernek, legalább annyira kiszolgáltatottak is gazdáiknak. A helyzet javításához egyaránt szükség van a felelősen gondolkodó emberekre, a civil szervezetekre és a hatóságokra.    A MÁOSZ Egyesület és a Tagjai, folyamatosan igyekeznek felhívni a figyelmet az állatok védelmére, a felelős állattartás fontosságára, hogy számukra mindennap az Állatok Világnapja szellemében teljen, szebb és biztonságosabb élet várjon rájuk. Az Állatok Világnapjának célja, az ember-állat barátság megerősítse és felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára, hiszen az állatok nem csak boldogabbá teszik életünket, de segítik is mindennapjainkat.

Média megjelenés

Kecskemét Online…. 

Hiros.hu…

Alfoldiregiomagazin.hu

Civilnaplo.hu

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.