Állatmenhelyek figyelem!

A kormány kiírta az idei évre vonatkozó állatmenhely korszerűsítését célzó pályázatát, melynek keretében eddig még nem látott magas összegre, azaz 44,7 millió forint összértékű vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázniuk a szervezeteknek.

Beadási határidő: 2020. június 21.

A pályázat elérhető az alábbi linken a “Pályázatok” lapfül alatt:

https://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium

Tagszervezeteinknek, együttműködő szervezeteinknek ezúttal is szívesen segítünk a pályázásban.

Az állatmenhelyet üzemeltető állatvédő civil szervezetek nevében köszönjük a Magyar Kormánynak a pályázati lehetőséget!

Civil összefogás a menhelyi állatokért

Nagy örömmel tölt el, hogy a civil szervezetek és a civil magánszemélyek összefogásának köszönhetően megoldódni látszik az élelem ellátás a magyar állatmenhelyeken. Bár értékelhető kormányzati segítség nem vagy alig érkezett a területre, így is sikerült a legnagyobb katasztrófát elkerülni. Dolgunk, még így is sok van, mert a segítségnyújtásra, támogatásra továbbra is nagy szüksége van az állatmenhelyeknek, állatvédő szervezeteknek.

A Susy Utzinger Stiftung für Tierschutz svájci állatvédő alapítvány támogatásának és az Astrasun Kft – Napelem és Inverter, Napkollektor, Hőszivattyú, Ledes világítással foglalkozó cég nagylelkű támogatásának köszönhetően összesen 2.484 menhelyi állatnak juttattunk közel 6 tonna szárazeledelt és több, mint 4000 konzervet, 6,6 millió forint összértékben.

Így a jelenlegi helyzetjelentésünk itt elérhető: Helyzetjelentes MAOSZ 200513

A további magánszemélyek- és civil szervezetek által nyújtott támogatások is jelentősek.

Hálás köszönet mindenkinek, aki segített!

Békéscsabai menhely

Kóborka menhely

Csak így tovább!

Hajrá magyar állatvédelem!